25
25

Ügyfelünk

Egy nagyon segítőkész, fiatalos, lendületes profi csapat áll a weboldal mögött. Céljuk, a London környékén szerencsét próbáló hazánkfiainak, megfelelő minőségű lakóingatlanok kibérlésében segítséget nyújtani. Ha Londonban szeretnél élni és igényes, jó árérték aránnyal rendelkező albérletet, vagy szobát keresel, fordulj hozzájuk bizalommal.

A projekt

Egyedi arculat tervezés, web design tervezés, több nyelvű oldal programozása, kereső optimalizálás, facebook menedzsment.

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött saját fejlesztésű CMS (Content Management System) adminisztrációs rendszerünk működik. Így ügyfelünk önállóan tudja a tartalmakat módosítani, vagy új tartalmakat felvinni. Technikák: CSS3, JQUERY, PHP, MYSQL, HTML5 w

5

Ügyfelünk

A Suzuki Ház, Magyarország első számú Suzuki márkakereskedése és szervize, mely 1991-ben elsőként kezdte meg tevékenységét a magyar piacon, mely azóta is töretlen lendülettel fejlődik. Többszörös év kereskedője díj nyertese, mely díjat 2012-ben is magáénak tudhatta.

A projekt

Ügyfelünk azt kérte tőlünk, hogy egy informatív, értékesítést támogató, lendületes, letisztult, átlátható webportált hozzunk létre, ahova örömmel látogat el a potenciális vásárló, mivel minden célinformációt megtalál 3 kattintáson belül. Fontos szempont volt az adminisztrációs felület egyedi kialakítása és a SEO ( kereső optimalizálás ) tevékenység elvégzése. A suzuki szót beírva a google.hu találati listájában az első helyen szerepel a cég.

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött saját fejlesztésű CMS (Content Management System) adminisztrációs rendszerünk működik. Így ügyfelünk önállóan tudja a tartalmakat módosítani, vagy új tartalmakat felvinni. Technikák: CSS3, JQUERY, PHP, MYSQL, HTML5

9
9
9

Ügyfelünk

A WestOnline Kft. alapító tagjai közel 20 éves tapasztalattal rendelkeznek az emelés technikai területen, mint mérnők tanácsadó szakemberek. Mindannyian a Magyar Mérnöki Kamara tagjai.

A projekt

Mérnök partnereink a céges arculatuk megtervezésére és a cégük tevékenységét bemutató weboldal kialakítására kértek fel bennünket, ahol a mai grafikai trendeknek megfelelő anyagok és felületek megtervezése volt a feladatunk. Informatív és a szakmai kompetenciájukat alátámasztó arculatot és webes felületet vártak tőlünk. Az innovatív jelleget a webes felületek responzívvá tételével igyekeztünk elérni.

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött saját fejlesztésű CMS (Content Management System) adminisztrációs rendszerünk működik. Így ügyfelünk önállóan tudja a tartalmakat módosítani, vagy új tartalmakat felvinni. Technikák: CSS3, JQUERY, PHP, MYSQL, HTML5

16

Ügyfelünk

Az IT Security szakma egyik jeles képviselőjét is ügyfeleink között üdvözölhetjük. Az információ biztonságot fontosnak tartó és ezért sokat tevő megrendelőnk közel 20 éve van jelen az informatikai piacon. Ma már szaktekintélyként tartja számon a szakma.

A projekt

Egy átlátható,informatív, a mai design trendeknek megfelelő HTML alapú micro site kialakítását kaptuk feladatként, ahol atermékek vannak fókuszban és ami ügyfelünk webshopjára navigálja tovább az érdeklődő látogatókat.

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött adminisztrációs rendszer nem működik, mivel ügyfelünk külön kérése volt, hogy HTML alapokra helyezzük a felületet. Ügyfelünk programozói jártassággal is rendelkezik, így könnyen tudja módosítani a felületet.

20
20

Ügyfelünk

Egy fiatalos, lendületes csapat, 10-15 IT területen eltöltött év. Szakértők a saját területükön. Microsoft termékekkel kapcsolatos tanácsadásra és szoftver kereskedelemre fókuszál a cég.

A projekt

Egy jól átlátható, egyedi, letisztult, mégis dinamikus és látványos webes megjelenési felület kialakítása volt a cél. Fókuszban a termékek és a licenceléssel kapcsolatos tanácsadás került.

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött saját fejlesztésű CMS (Content Management System) adminisztrációs rendszerünk működik. Így ügyfelünk önállóan tudja a tartalmakat módosítani, vagy új tartalmakat felvinni. Technikák: CSS3, JQUERY, PHP, MYSQL, HTML5

21
21

Ügyfelünk

Az Alfa Sprint futárszolgálat alapító tagjai 20 éve vannak jelen a futár szolgáltatásokat nyújtó cégek között. Hosszú évek teltek el kemény munkával, tapasztalatgyűjtéssel, folyamatos bővüléssel. Kezdetben csak mobiltelefonon voltak elérhetőek, ma diszpécserirodával, 12 fő állandó személyzettel, motor- és autóparkkal, több mint 200 elégedett ügyféllel rendelkező stabil futárszolgálattá váltak.

A projekt

Ügyfelünk azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy készítsünk neki egy olyan weboldalt ami a mai dizájn trendeknek megfelelően, egyszerű, könnyen átlátható, letisztult, modern, mégis informatív. Kért egy árkalkulációs felületet is, ahol a kerületek kiválasztása után a rendszer kidobja az érdeklődőnek az árkalkulációt.

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött saját fejlesztésű CMS (Content Management System) adminisztrációs rendszerünk működik. Így ügyfelünk önállóan tudja a tartalmakat módosítani, vagy új tartalmakat felvinni. Technikák: CSS3, JQUERY, PHP, MYSQL, HTML5

22
22

Ügyfelünk

20 évvel ezelőtt AGIÓ Bt. néven alapították a céget, tevékenysége kezdetben használt mezőgazdasági gépek ügynöki kereskedelmére korlátozódott. A megalakulás 10. évfordulóján, 2004-ben alakultak át AGIÓ Kft.-vé. 1999 óta az osztrák COMPTECH GmbH cégcsoport szlovéniai leányvállalatával,a FARMTECH d.o.o.-val, működnek együtt, melynek kiváló minőségű szállítójárműveit és szerves trágya szóróit 2002 óta kizárólagos magyarországi forgalmazóként.

A projekt

Egy olyan céges weboldal kialakítása volt a feladat, mely bemutatja a cég teljes gép és szerelvény palettáját, viszonteladói partner rendszerét, illetve ezen partner rendszer online informálására nyújt lehetőséget.

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött saját fejlesztésű CMS (Content Management System) adminisztrációs rendszerünk működik. Így ügyfelünk önállóan tudja a tartalmakat módosítani, vagy új tartalmakat felvinni. Technikák: CSS3, JQUERY, PHP, MYSQL, HTML5 h

23
23

Ügyfelünk

A társaságot 1994-ben alapították, mely a mai napig is 100%-ban magyar tulajdonban van. A Penda 1997. februárjában a Betéti Társaság-ból Kft.-vé alakult. A vállalat immár 20 éve a termelőeszköz forgalmazók és felhasználók igényeinek kielégítésére törekszik, elsősorban olasz importból származó termékekkel. A hazai piacon képviselt gyártók zöménél kizárólagos forgalmazási joggal rendelkeznek.

A projekt

Grafikai tervezés, programozás, kereső optimalizáció, hírlevél kampány kezelés, tárhely és domain szolgáltatás

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött saját fejlesztésű CMS (Content Management System) adminisztrációs rendszerünk működik. Így ügyfelünk önállóan tudja a tartalmakat módosítani, vagy új tartalmakat felvinni. Technikák: CSS3, JQUERY, PHP, MYSQL, HTML5 w

24
24

Ügyfelünk

Ügyfelünk jelenleg is családi vállalkozásként működik, felvértezve az eltelt 20 év gyártási és technológiai tudásával, tapasztalatával valamint gyakorlatával. Fontos kiemelni, hogy termékeiket maguk gyártják a saját üzemükben, saját célgépeiken. Az elmúlt húsz év során kifejlesztették azokat a technológiákat, amellyel bármilyen fémhuzalból készült szállítószalagot a Megrendelő egyedi igénye szerint le tudnak gyártani.

A projekt

Arculat tervezés. Céges bemutatkozó oldal kialakítása, képgalériával, videókkal, termékleírásokkal, kapcsolat felvételi és árajánlat kérési felületekkel.

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött saját fejlesztésű CMS (Content Management System) adminisztrációs rendszerünk működik. Így ügyfelünk önállóan tudja a tartalmakat módosítani, vagy új tartalmakat felvinni. Technikák: CSS3, JQUERY, PHP, MYSQL, HTML5 w

26
26

Ügyfelünk

Katona József 1987-ben kezdte az önálló tevékenységet. 1998-ban Kft.- alapított, létszámuk mára lehetővé teszi, hogy több párban, hatékonyabban dolgozzanak, a csőtörés elhárítás munkálataitól kezdve a nagyobb és összetettebb bonyolultsággal bíró munkálatokig. Működési területünk Budapest és környéke. Összeszokott, tapasztalt szakembergárdánk, felszereltségünk, referenciáink olyan garanciát jelent önnek, amelyet csak kevesen tudnak nyújtani.

A projekt

Egyedi arculat tervezés, web design tervezés, programozás, kereső optimalizálás, facebook menedzsment.

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött saját fejlesztésű CMS (Content Management System) adminisztrációs rendszerünk működik. Így ügyfelünk önállóan tudja a tartalmakat módosítani, vagy új tartalmakat felvinni. Technikák: CSS3, JQUERY, PHP, MYSQL, HTML5 w

27
27

Ügyfelünk

Cégük alapítása óta -12 éve- azt a célt tűzték ki, hogy olyan műszaki, informatikai és merchandising megoldásokat szállítsanak partnereinek, melyekkel hatékonyabbá teheti a vállalkozások mindennapi működését, és segítse azokat a profitábilis növekedésben. Az elmúlt évek alatt több ezer különféle kereskedelmi megoldást szállítottak magyar és nemzetközi ügyfeleiknek. A CKP Hungary Kft. élen jár a legmodernebb RF technológia alkalmazásában.

A projekt

Céges bemutatkozó oldal, termék katalógus, webshop, B2B rendszer

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött saját fejlesztésű CMS (Content Management System) adminisztrációs rendszerünk működik. Így ügyfelünk önállóan tudja a tartalmakat módosítani, vagy új tartalmakat felvinni. Technikák: CSS3, JQUERY, PHP, MYSQL, HTML5 w

28
28

Ügyfelünk

A Sirema Kft. 1992-ben alakult, az ipari automatizálási területre létrehozott vállalkozás. Alapítói tapasztalt villamos mérnökök, akik előtte Magyar és Németországi projektekben vettek részt. A cég alakulásakor a Magyar Olajipari Vállalat (ma: MOL Nyrt.) megbízásai alapján lettek az első munkák elvégezve. A 90-es évek végén az élelmiszeripar és gépgyártás szegmensek is bekerültek cég által kínált megoldások közé. Az ezredforduló után a folyamatos

A projekt

Ügyfelünk, egy impozáns, letisztul és profi céges weboldal kialakításában kérte a segítségünket. Ahol a általuk megvalósított projektek leírására, a referenciák bemutatására, illetve HR céljaik támogatására nyílhat lehetőségük.

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött saját fejlesztésű CMS (Content Management System) adminisztrációs rendszerünk működik. Így ügyfelünk önállóan tudja a tartalmakat módosítani, vagy új tartalmakat felvinni. Technikák: CSS3, JQUERY, PHP, MYSQL, HTML5 h

29
29

Ügyfelünk

Pintér Gábor fotográfus gondolatai a fotózásról: Különösen szeretek embereket fényképezni, s ez számomra nem csak azt jelenti, hogy a modell megáll a kamera előtt én pedig megnyomom az exponáló gombot, hanem a fotózást mindig megelőzi egy fajta kapcsolat teremtés, s ha már kölcsönös a bizalom, elkészülhet a kép. A fényes papírról nem egy túlretusált bábu tekint majd vissza, hanem a modell maga, a legszebb valójában.

A projekt

Gábor egy olyan portfóliós oldal megtervezésében és programozásában kérte a segítségünket, ahol egyedi módon az ügyfeleinek egy partnerkezelő rendszer segítségével tud online nyers képeket mutatni, amit csak jelszó megadását követően láthatnak. Itt tudják kiválasztani, hogy mely fotókat szeretnék kidolgoztatni. A végeredmény egy jó hangulatú, átlátható és stílusos webes megjelenési felület megvalósulása lett, melyre a művész úr is büszke lehet.

Alkalmazott technikák

A rendszer mögött saját fejlesztésű CMS (Content Management System) adminisztrációs rendszerünk működik. Így ügyfelünk önállóan tudja a tartalmakat módosítani, vagy új tartalmakat felvinni. Technikák: CSS3, JQUERY, PHP, MYSQL, HTML5 h

30
30

Ügyfelünk

A Kyani a mai embere számára világszerte az egészséges életmódot és a jólétet képviseli! A Kyanishop, Magyarország egyik legkedveltebb egészség megőrzési célokat szolgáló táplálék kiegészítője. A kyanishop.hu egyszerű, gyors, pontos és megbízható online csatornája az egészség megőrzésre nyitott internetezők termékekkel történő kiszolgálására.

A projekt

Ügyfelünk azzal az ötlettel keresett meg minket, hogy készítsünk neki egy olyan webshopot ami a mai dizájn trendeknek megfelelően, egyszerű, könnyen átlátható, letisztult, modern, mégis informatív és értékesítést támogató webes megjelenési felületként tud funkcionálni.